Az utak egyidősek az emberiséggel, bár kezdetben ezek csak az állatok és az emberek által kitaposott csapások voltak. Ezek idővel állandósultak és kiszélesedtek, és egyre fontosabbá váltak. Olyannyira, hogy i. e. 600-ban a perzsák már épített utakat használtak, amelyek vízelvezetéséről és karbantartásáról is gondoskodtak. Az első többrétegű utakra azonban egészen az I. századig kellett várni, ugyanis a rómaiak ekkor fogtak hozzá az egész Római Birodalmat behálózó úthálózat kiépítésébe.
A római utak
A Római Birodalom kiépített úthálózata közel 100.000 km hosszú volt (összehasonlításképp ma Magyarországon az állami utak hossza kb. 32.000 km), átlagos szélessége pedig 5,25 m, de a hadi utak esetén ez akár 7 m is lehetett. A teljes úthálózatnak állít emléket a Peutinger tábla, melynek érdekessége, hogy már a távolságot is jelölték rajta (1 beosztás 1 napi járóföldet, azaz 25-30 km-t jelent).
A rómaiak az útépítés technológiáját Mezopotámiától vették át. A római út tipikus burkolata 1 m vastag és 5 rétegből áll: döngölt útalap, rajta pedig terméskő, ököl nagyságú kavics, dió nagyságú kavics, végül pedig kavicsos homok. Mivel az utakat zömmel hadi célokra használták, fő szempont volt a biztonság, ezért hosszú és egyenes szakaszokat építettek.
A római úthálózat jelentős szakasza ment keresztül Pannónia területén, ugyanis két fontos útvonal is érintette hazánkat. Az egyik a Duna menti főút, a Limes, amely 6.000 km hosszú volt és elsősorban katonai út volt, ennek megfelelően őrtornyok és hadi állomások szegélyezték. A másik pedig a Borostyánkő út, amely az Adriát kötötte össze a Baltikummal.
Újkori útépítés
A reneszánsz idején megváltoztak a közlekedési szokások, ugyanis a lövegek vontatására szükségessé váltak a kőutak. Ezzel kezdődött az újkori útépítés, mely elsősorban a franciákhoz köthető. Magyarország a 150 éves török hódoltság miatt ugyan ekkor kimaradt ebből az úthálózat fejlesztésből, azonban a törökök elűzése után nyilvánvalóvá vált, hogy pótolnunk kell ezt a fajta lemaradásunkat is.
A török hódoltság után ugyanis megindult a kereskedelem és a hadi forgalom, benépesült az ország teljes területe a telepeseknek köszönhetően, ezért egyre fontosabbá vált, hogy utakat is építsünk. III. Károly idejében már műszaki tervek alapján készültek a köves utak, amelyek biztosították az utat a tengerhez a magyar tömegárunak.
Útépítés a reformkorban
A 19. században Magyarországnak lehetősége lett volna arra, hogy a zab kereskedelemnek köszönhetően meggazdagodjon, hiszen ebben az időszakban nagyon megnövekedett iránta a kereslet. Köszönhető ez annak, hogy a lovakat zabbal etették, a lovakat pedig a harcászatban alkalmazták. Azonban a rossz minőségű, nem megfelelő úthálózat miatt a megrendeléseket nem tudtuk időben teljesíteni, így komoly bevételtől esett el az ország.
Ez világított rá arra, hogy ez az állapot tarthatatlan, és az Országgyűlés határozott is arról, hogy 13 főútvonal megépítése szükséges. Ennek azonban csak nagyon kis része készült el 1847-ig, amikor is a szabadságharc közbeszólt. Csak a szabadságharc leverése után indult újra az útépítés hazánkban. Ekkor terjedt el a John Loudon MacAdam által kifejlesztett, és az ő nevét viselő útburkolat, a makadám burkolat.
A makadám út nagyban hasonlít a rómaiak által épített utakhoz, azzal a különbséggel, hogy míg az 1 m vastagságú volt, ez utóbbi csak 20-25 cm. Felépítése azonban ugyanaz: alul nagy kövek, majd kisebbek, még kisebbek, majd zúzott kő és végül zúzott homok a tetején. A makadám út igazi különlegessége azonban az, hogy sem cementet, sem bitument vagy egyéb kötőanyagot nem használtak hozzá, mégis a locsolás mellett annyira összetömörödött, hogy vízzáróvá vált. Ezért is nevezték vízzel kötött makadámnak.
Megjelenik az aszfalt és a modern útépítés
Az 1800-as évek végétől megindul az autós közlekedés hazánkban is, ez pedig magával hozta azt is, hogy a makadám mellett más burkolatok is megjelennek: nagykockakő, kiskockakő, klinker tégla és a beton. Ez utóbbi jelentősége Trianon után értékelődött fel, hiszen a békeszerződés értelmében elveszítettük az úthálózatunk és a kőbányáink nagy részét. Emiatt köves utak építése leállt, helyette a beton technika került előtérbe.
A ’30-as évektől kezdve már nagyüzemi, gépesített útépítés zajlik az országban, köszönhetően annak, hogy az útépítés technológiája egyre elterjedtebbé vált, a Műegyetem pedig ontotta magából a szakembereket. Ennek eredményeként 1974-ben hazánkban is megkezdődik az aszfaltutak építése. Abban az időben évi 8 millió tonna aszfaltot építettek be (ez a szám ma kb. 3-4 millió tonna évente). Ekkor alakultak meg a mérnökségek is, amelyek mind a mai napig kézben tartják és ellátják az útfenntartással kapcsolatos feladatokat.
